Aznap éjjel nem jött álom a szememre. Daniel járt a fejemben, és az a mondat: „vissza kell adnom”. Mi lehet az, amit valaki negyvenöt éven át megőriz? Miért tűnt el szó nélkül? Miért most bukkant fel újra?
Volt benne valami ijesztő és mégis megmagyarázhatatlanul ismerős: mintha a múlt kopogtatott volna, és nem lehetne úgy tenni, mintha nem hallanám.
Hajnal előtt, remegő kézzel és túl hosszúra nyújtott lélegzettel újra megnyitottam a Facebookot. Néztem a fotót, a megosztásokat, a kommenteket, a neveket – idegeneket, akik semmit sem tudtak rólunk, mégis egy pillanatra összekötöttek minket.
For complete cooking times, go to the next page or click the Open button (>), and don't forget to SHARE with your Facebook friends.
